Igazi érzelmek törnek elő belsőmből,
mint forró kénkő egy vulkán mélyéből.
Ki tudja mi ez, kell-e ez nekem?
mi lesz ha fájdalom mely végez velem!

Ha nem fájdalom akkor csalódás az
mi szememből keserű könnyeket fakaszt,
s nedves arcomra a bánat ül ki majd,
melyre igazi érzelmek hoznak majd bajt.

Hogyha igazi érzelem akkor magány lehet,
így fölé a napsütés sem kerekedhet,
Miért léteznek ezek a kínok a világon?
mint ócska elnyűtt dolgok egy sötét padláson.

De talán ha fény gyúl azon a padláson,
csak egy gyertyányi, hogy az ember jól lásson.
Régi érzéseken kívül másra is lelhetünk,
csöppnyi szeretetre, mely felé mehetünk.

A fény egyszerre utat és célt teremt,
szentjánosbogárként reménnyel kecsegtet,
A remény is érzelem, mely mindig jelen van,
utunkat kíséri majd eltűnik nyomtalan.

A gyertya reményt, és az célt teremt,
így jó dolgokra fordítom figyelmemet.
Ama kínok feledésbe merülnek,
helyükre jó lép, így szemeim derülnek.

Ki gyújtott gyertyát, ki adott reményt?
Ki az ki elűzte a bajt, és szíve oly kemény?
Ki mutatta meg hogy a fény mit jelent,
Ki tartja utam kinek fontos lehetek?

Ha választhatok, legyél te a fényem!
Mutasd utam hogy szívem célba érjen.
Mikor odaérek megláthatlak végre
megismerhetem, ki előtt boruljak térdre.            

Oldal: vers neked
szerelmesnyuszik - © 2008 - 2024 - szerelmesnyuszik.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat